Amikor valaki külföldre költözik a párjával, általában tele vannak reménnyel. Egy új élet, több lehetőség, s talán kevesebb gond. Sokan érzik azt, hogy végre elindulhatnak egy biztosabb jövő felé, egymás kezét fogva, közös álmokat szőve.

És eleinte gyakran így is van. Az idegen város lüktetése, a kihívások izgalma, az „együtt megoldjuk” érzése tompítja a nehézségeket.

Aztán hónapokkal vagy évekkel később sokan veszik észre, hogy valami megváltozott. Kevesebb a beszélgetés. Több a feszültség. Gyakoribbak a félreértések. A kérdés először csak csendben motoszkál, majd egyre hangosabbá válik:

„Mikor távolodtunk el egymástól ennyire?”

Legtöbbször nem azért, mert elfogyott a szeretet. Hanem azért, mert a külföldi élet – legyen szó Bécsről vagy más városról – olyan terheket hoz magával, amelyek lassan, észrevétlenül- s talán alattomosan- nehezednek rá a párkapcsolatra.

Amikor nem egyformán indulunk

Külföldön ritkán indul minden egyformán a felek számára. Van, aki gyorsan beilleszkedik, hamar talál munkát, magabiztosabban mozog az új környezetben. A másik viszont bizonytalanabbá válik, nehezebben boldogul a nyelvvel vagy a munkaerőpiacon, s így egyre inkább beszűkülnek a kapcsolatai.

Ilyenkor felborulhat az addigi, stabilnak hitt egyensúly. Akár fel is cserélődhetnek a szerepek: aki korábban erősnek élte meg magát, hirtelen segítségre szorul, míg a másik vezető, vagy egyedüli pénzkereső szerepbe kerül. És ez senkinek sem könnyű.

Ahogyan egyik fiatal nő kliensem fogalmazott: “Nem merek már arról beszélni, hogy egyre inkább sikeresnek érzem magam a munkahelyemne, mert a párom annál mélyebbre zuhan.”

Állandó megfelelés és kimerültség külföldön

A mindennapi nyomás folyamatosan jelen van: megfelelni a munkahelyen, helytállni idegen nyelven, elintézni az ügyeket, beilleszkedni, bizonyítani, hogy „megérte kijönni”. Közben ott van a szorongás is: mi lesz, ha mégsem sikerül?

Sokan ilyenkor túlélő üzemmódba kapcsolnak. Korán kelnek, este kimerülten esnek haza, gyakran még a hétvégék is munkával telnek.

A párkapcsolat lassan háttérbe szorul. Először csak az intimitás lesz kevesebb. Aztán egy-egy beszélgetés rövidebb. Egyszer csak felmerül a kérdés: mikor is csókolóztunk utoljára igazán?

És nem azért, mert nem fontos a másik. Hanem mert egyszerűen nincs rá energia.

Amikor minden teher a párkapcsolatra nehezedik

Otthon a párok mögött általában van egy láthatatlan védőháló: család, barátok, régi kapcsolatok. Külföldön ez gyakran eltűnik. A pár egymás legfőbb – sokszor egyetlen – érzelmi támaszává válik.

Ez egyszerre lehet nagyon szép és nagyon megterhelő.

Sok klienstől hallom, mennyire fontos lenne esténként „kibeszélni” a napot. De ha minden feszültség, bizonytalanság és félelem csak a másikon csapódik le, az előbb-utóbb kimerítővé válik. Különösen akkor, ha mindkét fél túlterhelt.

Amikor megváltozunk egy új országban

Egy élethelyzeti váltás – mint a külföldre költözés – krízist jelent. A pszichológia ezt akcidentális krízisnek nevezi: nem az élet természetes folyamatából fakad, hanem egy váratlan esemény idézi elő, amely még akkor is megterhelő, ha alapvetően pozitív.

Ez a helyzet mozgósítja mentális és pszichés tartalékainkat, új megoldási stratégiákra lesz szükségünk. Azt, hogy valakinek mennyire megy könnyen a váltás, több dolog is befolyásolja. A legfontosabb maga a személyiség. A jól terhelhető, rugalmasabb, optimistább emberek könnyebben veszik a változást. Az introvertáltabb emberek, akiknek fontos a biztonság, nehezebben birkóznak meg a kiszámíthatatlanabb helyzetekkel.

S még ott vannak a tanult minták. Nem mindegy, hogy milyen problémamemgoldó stratégiákat lestünk el a szüleinktől, mert krízis hatására valószínű, hogy először azokhoz fogunk nyúlni. Ilyenkor nagyon sok mindent megtudunk egymásról, ami addig rejtve maradhatott.

Csalódások, önértékelés és kimondatlan érzések

Sokan úgy indulnak el, hogy azt hiszik: külföldön majd minden könnyebb lesz. Amikor kiderül, hogy inkább csak „másképp nehéz”, csalódottság jelenhet meg.

Előfordulhat, hogy valaki alacsonyabb presztízsű munkát végez, mint korábban – még ha több pénzért is. Ez hosszú távon gyengítheti az önértékelést, megkérdőjelezheti az identitást. Egy negyvenes éveiben járó férfi kliensem mesélte , milyen nehéz volt számára elfogadni, hogy mennyire megváltozott az élete. Korábban tanárként dolgozott, s szomorúan állapította meg, hogy hosszú évek óta az étlap az egyetlen nyomtatott olvasmány, amit a kezébe vesz.

Sokszor felmerül a kérdés: jogom van-e erről beszélni, ha a párom láthatóan jól érzi magát? Jogos érzés ez, vagy gyengeség?

S ami nincs kimondva, az eltávolít.

Lehet újra közelebb kerülni egymáshoz?

Ha optimistán nézzük: lehet, hogy ez a távolság „csak” egy átmeneti kapcsolati krízis, amely – megfelelő támogatással – fejlődési lehetőséggé válhat.

Néha szükség van egy kis távolságra, önreflexióra és új megküzdési stratégiákra elsajátítására ahhoz, hogy később érettebben tudjunk egymáshoz kapcsolódni.

De az ellenkezője is megtörténhet. A krízis hatására olyan személyiségjegyek domborodnak ki, akár magunkon, akár párunkon, hogy szinte valóban új emberként nézünk egymásra. S van olyan, hogy egyikőnk sem lett rosszabb, csask egyszerűen nagyon mások lettünk.

Segítség magyar nyelven Bécsben 

Ha úgy érzed, hogy külföldön élve eltávolodtatok egymástól, ha gyakran vitatkoztok, vagy egyszerűen elveszett a közelség, nem kell ezzel egyedül megküzdenetek.

Magyar nyelvű egyéni és párkonzultáció keretében segítek abban, hogy újra megtaláljátok egymást – akár személyesen is Bécsben. Itt megtalálsz:https://halapianita.hu/